도가니 Dokani /Silenced


Év: 2011

Műfaj: dráma

Mujin városában létezik egy elit iskola, ahová csak hallássérült diákok járnak. Kang In-Ho ennek az iskolának a legújabb alkalmazottja, aki ezeket a gyerekeket fogja tanítani. Úton a városba egy kisebb autóbalesetet szenved, ezért meg kell javíttatni a kocsit, eközben találkozik egy lánnyal. Yoo-Jin egy vicces leányzó, később nagyon sokat segít neki, a város központjában dolgozik az Emberi Jogok Megvédésénél.

Az új munkahelye első napján, In-Ho megismerkedik a többi tanárral és az igazgatóval is. Az első rossz dolog már meg is történik vele rögtön, ugyanis kiderül, hogy nem kevés pénzt kell kifizetni az iskolának, hogy az alkalmazza őt. In-Ho anyagi helyzete egyébként sem valami rózsás, édesanyja kénytelen eladni a házukat, hogy fia boldogulni tudjon. Kislánya is súlyos beteg, akit az anyja gondoz, míg ő távol van, asztmás. Felesége sajnos már eltávozott…

Miközben a halláskárosult diákokkal foglalkozik, In-Ho furcsa dolgokra lesz figyelmes. A gyerekek közérzete iszonyat rossz, többet sérülésektől is sebesek, megviseltek. Szürnyű titkokra derül fény, a diákokat bántalmazzák, sőt szexuálisan is zaklatják!!! A probléma csak az, hogy ebben az igazgató is részes, tehát hősünknek egyedül kell megakadályoznia, hogy tovább fajuljanak a dolgok. Yoo-Jin, akivel korábban megismerkedett segít neki ebben, de nagyon nehéz dolguk lesz, ugyanis a rendőséget az iskola pénzeli… Két diáklány vállalja, hogy segít In-Ho-nak és Yoo-Jin-nek az iskola elleni harcban és elmesélik, hogy ők milyen sérelmeket is szenvedtek el. Brutális!

Gyerekek, ez a film nagyon durva! Iszonyat jó a sztorija és a képi világa is, nagyon átjon minden. Tényleg brutális, ahogy felvázolják a helyzetet, egyesek számára felkavaró is lehet, kőkeményen drámai. Nem kell mondanom, hogy ez bizony nagyon nagyon MUST SEE kategória!!!!

A film egyébként igaz történet alapján íródott, 2005-ben egy könyvben olvashattuk először, ezt a történetet filmesítették most meg nekünk.

17 thoughts on “도가니 Dokani /Silenced

  1. Ohhh, megnéztem😀
    És tényleg érdemes volt. Bár a felirattal nekem is akadtak gondjaim, de sokat segített az, hogy 8mp-et késik, mert rájöttem, hogy kell rajta állítani és a végén megoldódott az ügy.😉
    Szomorú film meg van is egyfajta hangulata meg tényleg a színek, a zene is rásegít minderre, de lényeg, hogy nagyon jól meg lett csinálva. Szóval ez tényleg olyan Must See kategória ;DDD
    Mondjuk, ha egy kicsit jobban magam alatt lettem volna, még az is biztos, hogy kiszökik a könny a szememből.
    Jó film, ezekután én is csak ajánlani tudom.

  2. Alexa, hogyan oldottad meg a 8mp-es csúszást? Siket szakos gyp tanár vagyok, igaz, azt már régóta nem művelem, de minden dolog érint a témában. Fogom ajánlani anyaintézményem dolgozó szurdopedagógusainak.
    Egyébként e téma többször előjön pl. Hallod a szívem?Goodby Solo.

    • A mai nap este megcsinálom, bocsánat, kiment a fejemből meg nem is nagyon volt rá időm🙂
      Holnap reggelre már fent is lesz az időzített felirat!

  3. Ahh, kár hogy nem előbb vettem észre hogy van javított verzió a feliratból? xD Sebaj, megoldottam. Köszönöm.
    Ez a film…. sokkoló. Mindig is utáltam a pedofilokat, és volt pár rész amin kénytelen voltam túltekerni, mert nem bírtam ideggel.
    Rettenetes ez a dolog, rossz bele gondolni hogy még ha igaz törtenként is, de biztos rendesen megcenzúrázták. Ez volt az első ilyen film amit láttam. Általában kerülöm az igaz történteket, mert nagyon felzaklatnak, főleg az ilyenek. Egyébként más háttér információt nem tudsz még róla? Ennyiben maradt volna?

  4. Nem rég néztem meg, számomra is nagyon felkavaró volt. Nem tudom milyen okból, de szeretem az ilyen filmeket, amik ennyire drámaiak, mély tartalommal bírnak, de kicsit úgy érzem lelkileg felkészületlenül ért amit láttam. Mélységes ledöbbenés, undor, és elképedést váltott ki belőlem. Mennyire igaz amit a végén mondanak, h megváltoztatni nem tudják a dolgokat, csupán próbálnak ezek mellett még emberibbek lenni. Hány ilyen esett történhet még meg most is napjainkban, amik nem jutnak a köztudathoz el…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s