로맨스가 필요해 – I Need Romance


Év: 2011
Műfaj: romantikus, dráma
Részek: 16

A történet főszereplője In Young, aki tíz éve él boldog párkapcsolatban barátjával, Sung Su-val. Minden jól működik köztük, bár mintha már nem lenne akkora a szerelem… In Young barátnője Hyun Joo, aki három éve van együtt párjával, már az esküvő időpontja is ki van tűzve, de még soha nem jutottak a csóknál tovább. És itt a másik barátnő, Seo Yeon, aki maximum három hónapot ad egy-egy kapcsolatának, mert hogy a “szenvedélyes szerelem” nem tart attól tovább. Halmozza az élvezeteket, és a pasikat. Nos ők hárman alkotják a sorozatban a koreai “Szex és New York (Szöul)” csapatát. Mind a hárman próbálnák helyretenni egymás életét, csak a magukét nem tudják igazán jól irányítani. (Kivétel ez alól Seo Yeon, aki kifejezetten szereti a káoszt maga körül – persze ő is kap néhány pofont /igazit is, meg átvitt értelemben is/ a történet során. In Young Sung Su-val, Sung Hyun-nal és Kang Hee-val alkot egy szerelmi négyszöget, Hyun Joo-nál pedig az esküvő napján kezdődnek a bonyodalmak.

Két nap alatt végignéztem a sorozatot. A sztori nem egy nagy durranás, de alapvetően élvezhető volt. A legtöbb sorozathoz viszonyítva a csókok, ölelések és szex száma már nem számolható. Ja, és a főszereplőnek van egy eléggé gusztustalan szokása, nos, azt sem látjátok túl sokszor, nem koreai sorozatokban, de egy normál tv műsorban sem. XD  A részek a szokásos kb. 1 órások helyett, mindössze 45 percesek. A sztori kerek, de néha vannak benne feleslegesen elnyújtott dolgok. Meg kell azonban említeni, hogy voltak/vannak benne olyan jó, lefényképezett jelenetek hogy le a kalappal! Azok bejöttek. Ha úgy döntötök, hogy megnézitek, fogjátok tudni miről beszélek. 😀 Ha nem is must see, egy esélyt adjatok neki. 😀

One thought on “로맨스가 필요해 – I Need Romance

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s