내게 거짓말을 해봐 – Lie to Me / Try Lying to Me / Sweet Scandal


Év: 2011
Műfaj: romantikus, vígjáték
Részek: 16

Gong Ah Jung a Kulturális Minisztériumban dolgozik tisztviselőként. Szingliként éli mindennapjait özvegy édesapjával. Húszas évei vége felé jár, amikor is “illendő” lenne már férfi után néznie, főleg, hogy ismerősei nagy része már elkelt. A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor a fodrásznál összefut egy régi barátjával, aki elhódította tőle az első szerelmét. Hogy csökkentse szánalmasságát (se pasi, se komoly karrier), azt hazudja, hogy házas, és a férje nem más, mint Hyun Ki Joon, a gazdag szállodatulajdonos. Hyun Ki Joon természetesen erről mit sem sejt. A pletyka azonban szárnyra kap, és néhány napon belül már az újságok is tényként közlik, a fodrász szalonban elhangzott füllentést. Ezután beindulnak az események, ugyanis mindig történik valami, ami miatt hol az egyiknek, hol a másiknak szüksége lesz a hazugság további fenntartására (noha az elején még majdnem bíróságra vitték az ügyet). Még inkább bonyolódik a sztori, amikor megérkezik Ki Joon ex-menyasszonya, akivel anno nem az érzelmek elmúlása miatt ért véget a kapcsolata, hanem mert öccsét maguk elé helyezte (az öcsi halálosan szerelmes (volt?) a lányba).

Szórakoztató, feltölt energiával. Egy hazugságnak köszönhetően milyen hatalmas fordulatot vehet az életünk. Esküszöm egyszer kipróbálom. (Csak nehogy fordítva süljön el a dolog XD). Viccet félretéve, egy teljesen korrekt romantikus komédiával van dolgunk, remek színészi alakításokkal, sírhatunk is ha úgy adódik, a soundtrack nagyon jó, és Jeju is van benne. 😀 A szokásos kellemetlenkedő szereplő itt is megvan, Yoo So Ran (Hong Soo Hyun) személyében. Vétek, hogy eddig nem írtam róla, de mentségemre legyen mondva a vizsgaidőszakomban ért ez a sorozat, így kicsit feledésbe merült. De most már itt van, MustCsekkolni! 🙂

Személyes kedvencem, sok szeretettel tőlem – Nektek 🙂

12 thoughts on “내게 거짓말을 해봐 – Lie to Me / Try Lying to Me / Sweet Scandal

  1. Végre egy olyan sorozat, amin nem bőgtem szrrá magam! Nagyon tetszett, olyan kis aranyos volt, a vége meg…ahhh :D. (A kedvenc részem valahogy így hangzott: -Miért rajzoltál egyes napokhoz csillagokat? -Öhm. Az olyan női dolog. -Értem… … A mai napnál nem láttam csillagot. *arrrrrr nézés* 😀 😀 :D)

  2. hol lehet megnézni onlinén vagy letölteni megaoploadon egybe a videót meg a feliratot más szóval h a felíratott nem kell rá égetni vagy is teljesen kész van

  3. Szia! Megintcsak lenne egy kérésem. Hogy mivel a doramát nem tudom letölteni, tudnál ide belinkelni letöltési linkeket? (Láttam itt hasonlókat, de azok az oldalak nekem nem töltődnek be. :S) Persze, ha nem probléma! 🙂
    Köszönöm!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s